Zárójel feloldva…

Szerintem egy vasárnapi apuka helyzete nem könnyű ugyan, de mindenképpen aranyélet az anyukáéhoz képest. Nincs más feladat, mint a megjelölt időkben a gyermek életét kellemessé tenni, kényeztetni, elhalmozni, etetni, itatni:-)… A többit úgyis a mama intézi, elvégre ő van többet a gyermekkel, övé a tényleges nevelés felelőssége. Tudom, ez nem tetszik a Kedves Papának, de ez van.

Meg hát, amint azt már néhányszor írtam, az is a papa feladata, hogy a saját boldogságát megtalálja, ideális esetben egy új szerelem képében. Ez jobb lesz majd a gyermeknek is, mindenkinek. És akkor nem lesz olyan nagy a magány és a nyomor. Tudom, ezt sem lehet erőltetni, de ha jól tudom, a Kedves Papa amolyan íróember-típus, hajrá, eljött a szerelmes-levelek írásának ideje:-) De az sem baj, ha mesék születnek belőle.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az pedig, hogy a mama mit enged meg és mit nem, az igazán az ő dolga, szerintem ebben a fázisban a papának ebbe nem lehet beleszólása, legfeljebb véleménye. Nyilván a Papa is kényezteti, ahol csak tudja, miért ne tenné ugyanezt a mama is? Szíve-joga, azt hiszem. Lehet most azt mondani, hogy kiváltságos helyzetben van, de meg is érdemli. Ferkóval is voltak ilyen gondok, nyilván senkinek sem esik jól, ha a gyermek néha a maga őszinteségével kimondja, hogy ő most inkább a papával (mamával) szeretne lenni. Ezt meg kell tanulni elviselni, meg azt is, hogy ilyenkor már nem tudunk beleszólni abba, hogyan neveli a másik a gyermeket, mit ad a szájába és mit nem.

Kedves Papa, én nem érzem ezeket a zárójeleket, én azt hiszem, amúgy is csak árt a nagy szigor a gyereknek, és minden tiltás ellenkező hatást vált majd ki. A minap Ferkónak megtetszett egy olyan képeslap, amitől személy szerint hányingerem van azóta is, ha ránézek, de nem fogom neki azt mondani, hogy ez csúnya, majd megveszi neked a papa. Lazuljunk, engedjünk, és minden jobb lesz…

Posted in Mama

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ezért írjuk



Nem túlzás azt mondani, hogy mostanság a gyermekek számára a „teljes családban” élés számít kivételnek Magyarországon. Szomorú, de így van. Senki sem tudja, hosszú távon mit okozhat ez a lassan, de biztosan felnövekvő gyermeki lélekben, de az azért egyre nyilvánvalóbb, hogy ettől (is) más lesz a világ. És nem jó értelemben. Ez a „blogpárbaj” egy elvált családapa és egy ugyancsak (nem ugyanabból az alomból) elvált családanya aktuális tapasztalatairól szól. Az egyiknek egy (most éppen) hároméves kislánya van, a másiknak egy (még egyelőre) 4 esztendős kisfia. Egymástól függetlenül élik életüket, bár a múltban akadtak közös pontjaik. Ebben a blogban nem lesz szó szörnyűségekről, mert szerencsére a helyzethez képest ki-ki egész jól megvan. De ez csak a látszat. És éppen a látszat az, ami egy kisgyermek számára a legtörékenyebb.