Ferkó mindenevő, mármint ami a játékot, szórakozást illeti. Barokk operán ugyan még nem volt, annál többször kisebb koncerteken, színházban, kiállításon, szóval mindenütt, ahol egy gyermek jól érezheti magát. Nem hiszem, hogy ez bármennyiben is függene a liberális vagy konzervatív neveléstől, netán attól, hogy a gyermek „teljes” családban van e, vagy petchwork-ben éldegél.
Abban egyetértek Papával, hogy ne szabjuk meg gyermekünk ízlésvilágát, sőt, amennyire lehet, próbáljuk rá bízni, mit szeret és mi az, ami nem tetszik neki. Mondjuk lehet, hogy Ferkóval könnyebb dolgunk van, hiszen fiú, így nem kísérti őt a rózsaszín babavilág, a barbie-cukorkamáz. Ezt készséggel elismerem, én sem lennék nagyon hepi, ha kislányom mindig rózsaszínbe szeretne öltözni, csak azért, mert ez a divat.
Attól viszont kicsit rosszul vagyok, ha azt hallom, a szülők tanítsák meg a gyermeket arra, hogy mi a jó és mi a rossz. Milyen alapon? Talán tévedhetetlenek vagyunk? Talán fekete-fehér a világ, amelyben a rossz és a jó vívja párharcát? Ugyan, kérem! Mi is elkövettünk épp elég hibát, voltak rossz választásaink és tévedéseink, nehogymá´ mi mondjuk meg a gyereknek a tutit! Szerintem a gyermek „eligazodása” érdekében elég annyit tennünk, hogy megtanítjuk az alapvető emberi és civilizációs szabályokra, köszönés, közlekedés, meg ilyenek. És ezekben teljesen mindegy, hogy családon belül vagy elvált szülők gyermekeként részesül a tanításban. Gondolom, egy férj meg egy feleség ugyanúgy azt szeretné, ha a gyerkőc köszönne a nagyinak meg a boltosnéninek, mint egy elvált apuka meg anyuka. Én itt húznám meg azt a bizonyos közös nevezőt.
Minden más ízlés, egyéni tapasztalat és vélemény dolga. A gyermek meg úgyis eligazodik majd, hamarabb, mint gondolnánk. Ha még nem az eszével, akkor az érzéseivel. Hagyjuk az „értékeket” rá, biztos vagyok benne, hogy felesleges egyeztetni arról, hogy teszemazt mi a szebb, a művirág vagy az igazi, a réten szedett. És akkor sem fog zavarba jönni, mi több, megzavarodni, ha a mama és barátja egy rock-koncertre viszik el, az elvált apuka meg arról beszél neki, hogy mennyivel jobb a népzene. Már mondtam ilyesmit, de megint hangsúlyozom – a gyermek számára a változatosság nem akadály, épp ellenkezőleg, ha a szülők (mindegy, hogy együtt élnek vagy elváltak) különféle mintákat mutatnak neki, szép esélye van arra, hogy felnőttként toleránsabb lesz, és nem akarja majd a világot jó és rossz felekre osztani.
Miért lenne ebből káosz? Ugyan már! Káosz inkább bennünk, felnőttekben van, talán épp azért, mert régen túlságosan feketén-fehéren akarták láttatni velünk a világot. Ne saját szűrőnkön keresztül mutassuk meg gyermekeinknek a világ dolgait, hadd lássa az a kis mütyür, hogy milyenek is azok valójában, a papa meg a mama torzításaitól mentesen. Ekkor fog majd benne később összeállni egy igazán reális kép a gyermekkori mozaikokból…
Legutóbbi hozzászólások