Boldog Újesztendőt!

2014 lassan véget ér, és nem szeretném a búcsúztatást „vekengősre venni”, ahogyan a Mama fogalmazott a minap. Lezajlott a Karácsony, Mennyből az angyal, gyertyafény, izgatott ajándékbontás, és persze játszás, reggeltől estig, némi betegséggel fűszerezve. Volt egy kis közös metszéspont is, amikor együtt volt a régi nagycsalád, azt hiszem, Minkamanka ezt élvezte legjobban – legalábbis utána napokig nyűgös volt, és a mamánál engem, nálam a mamát hiányolta. Nem volt nehéz kitalálni, mit szeretne legjobban – sajnos, éppen ezt nem kaphatja már meg.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Remélem, a közeledő esztendő sem lesz rosszabb Számára, mint amilyen az idei volt: ha netán jobbra sikerül majd, az ellen nem lesz kifogásom. Igyekszem megfogadni a tanácsokat, melyeket így vagy úgy kaptam a Kedves Mamától: elsősorban a jelenlegi helyzet elfogadására vonatkozóan. Mondjuk nem ártana egy új kapcsolat, be kell látnom, hogy ha már a régi nem hozható vissza, akkor valóban mindenkinek jobb, ha az elvált szülők mindegyike részesül némi boldogság-adagban, a saját életében, és akkor talán jobb lesz a gyermeknek is.

Mindannyian gyarlók vagyunk, és minden gyengeségünk, tévedésünk és hibánk többszörösen látszik, ha egy gyermek tart tükröt elénk. Ez rövidtávon nem túl jó érzés, de hosszútávon talán hasznunkra válhat. Visszaolvasva az elmúlt év bejegyzéseit, kénytelen vagyok belátni, hogy kissé sokáig emésztem magam olyan dolgokon, amelyek már úgyis megváltoztathatatlanok, és kételyeim, hangulatváltozásaim éppen a gyermeknek a legrosszabbak. Hiába, messze még az igazi bölcsesség.

Ha jól tudom, Assisi Szent Ferenc írta az alábbiakat, amivel minden Kedves Olvasónknak Boldog Újesztendőt kívánok!

Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
Hogy összekössek, ahol széthúzás van,
Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
Hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
Nem arra, hogy megvigasztaljanak,
Hanem, hogy én megvigasztaljak,
Nem arra, hogy szeressenek,
Hanem arra, hogy szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
Aki elveszíti magát, az talál,
Aki megbocsát, annak megbocsátanak,
Aki meghal, az fölébred az örök életre.

Posted in Papa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Legutóbbi bejegyzések

Ezért írjuk



Nem túlzás azt mondani, hogy mostanság a gyermekek számára a „teljes családban” élés számít kivételnek Magyarországon. Szomorú, de így van. Senki sem tudja, hosszú távon mit okozhat ez a lassan, de biztosan felnövekvő gyermeki lélekben, de az azért egyre nyilvánvalóbb, hogy ettől (is) más lesz a világ. És nem jó értelemben. Ez a „blogpárbaj” egy elvált családapa és egy ugyancsak (nem ugyanabból az alomból) elvált családanya aktuális tapasztalatairól szól. Az egyiknek egy (most éppen) hároméves kislánya van, a másiknak egy (még egyelőre) 4 esztendős kisfia. Egymástól függetlenül élik életüket, bár a múltban akadtak közös pontjaik. Ebben a blogban nem lesz szó szörnyűségekről, mert szerencsére a helyzethez képest ki-ki egész jól megvan. De ez csak a látszat. És éppen a látszat az, ami egy kisgyermek számára a legtörékenyebb.