Színház az egész világ…

Csak azon múlik minden, mennyire hiszünk a szerepünkben, vagy mennyire kételkedünk a magunkában és a másokéban is. Én hiszek abban, hogy ha igazán átélem az adott helyzetet, akkor hitelessé válok önmagam, barátaim, és gyermekem szemében is. Ennyi, nem kéne túlrágózni ezt sem.

A helyzet pedig adott, kár azon reszketni, hogy lehetett volna más is, jobb is. Én leginkább úgy élek, hogy az a jó, ami éppen van. Abban kell jeleskednem, emberként, és okés, néha színészként is. Ferkó, azt hiszem, remekül érzi magát változatlanul, és talán pont azért, mert a körülményeket én adottnak veszem, és nem éreztetem folyton, hogy lehetnének mások is. Jobbak, vagy rosszabbak. Ha egy gyermek olyan családban van, amelyben ugyanezt teszi mindenki, akkor azt gondolom, minden rendben. Jól érzi magát velem, az új baráttal, és jól érzi magát az apjával is. Most sem értem, mi kellene még.

Nem az a kérdés, melyik a jobb, az előző vagy a mostani, hanem az, hogy számára élvezetessé, csodálatossá tegyük azt, ami most van. Mert egy gyermeknek mindig a MOST a legfontosabb, már ha valaki nem akadékoskodik folyton azzal, hogy lehetne másképp is. Ha a Kedves Papa ezt felismeri, minden rendben lesz majd ott is. Én nem fogok rákérdezni arra, hogy mikor volt jobb Neki, mert szerintem nem ez a lényeg. Azt meg majd Ő eldönti, hogy melyik korszak mit jelentett az életében. Hogy mi volt a jobb „színház” – egy veszekedős papa és mama, vagy egy boldog mama egy új baráttal, és egy, a helyzetet egyre jobban feldolgozó papa. De azért megtippelném, hogy az utóbbi:-)

Egyszer minden elmúlik – a nagyon jó is, meg a nagyon rossz is. És ekünk most az a fontos, hogy a gyermek szíve boldog legyen. Ebben legalább egyetértünk. Az más kérdés, hogy nem árt, ha a mama szíve is az, vagy a papáé. És itt ez a helyzet, aminek mindenki örül, aki részt vesz a darabban. Nem jó vagy rossz színésznek kell lenni, mert azt a gyermek úgyis megérzi. Hanem boldognak. Az Élet színpadán vagyunk mindannyian. Hogy én is költői legyek.

Úgyhogy, Kedves Papa, azt tanácsolom, hogy legyen olyan felnőtt, aki a szívével és az eszével egyaránt gondolkodik. A többit meg bízzuk a gyerekekre.