Tessék (ne) választani!

Igen, bízzuk a gyerekre! Csakhogy a gyerek olyan lény, aki szeret választani. És ha ebben nem kap útmutatást, akkor kezdődnek a problémák. Márpedig a választás nem könnyű dolog, ráadásul sokszor éppen az a szülő(k) feladata, hogy a gyermeket arra is megtanítsák: vannak helyzetek, amikor nem a vagy-vagy, hanem az is-is a helyes magatartás. Éppen ez az, ami a váláskor igencsak bonyolulttá válik.

Bizonyára a kedves Mama és az Olvasók is ismerik a borzasztó, mégis sokszor feltett kérdést: kit szeretsz jobban? Még olyankor is előfordul sajnos, amikor a hagyományos családmodellben nő fel a gyermek: elég egy buta pillanat, egy kisebb veszekedés, máris képesek vagyunk belevonni a gyermeket a legveszélyesebb játékainkba. Ha pedig elvált szülőkről van szó, még gyakoribb ez a kérdés.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Talán mondanom sem kell, hogy nálunk ilyen nem fordul elő, de az tagadhatatlan, hogy sajnos sok hasonló családban nagy a kísértés. De tételezzük fel, hogy mindkét szülő és az összes nagyszülő van annyira intelligens, hogy ez nem hangzik el. Ez az alap. De ha ez megvan, a probléma akkor is fennáll. Merthogy az a helyzet, hogy a kérdést a gyermek nap mint nap önmagának is felteszi, és ezt nem tudjuk befolyásolni! Mert a gyermek már csak ilyen: minden nap, minden héten, sőt minden pillanatban változnak az érzései, egyszer a papával jobb neki, egyszer a mamával, egyszer a Nagyiékkal, egyszer az új baráttal. Soha nem fogja azt mondani, hogy neki mindenütt, mindig, mindenkivel egyformán jó.

Mit lehet ilyenkor tenni? Minkamanka a mamánál még cumit kap elalváskor, és persze sokkal kisebb a szigor, mint amikor nálam van. Ettől függetlenül imádja a „papavárat” és a velem töltött időket, ez azonban nem jelenti azt, hogy akár holnapután ez ne legyen másképp.

Azt sem könnyű feldolgoznia, hogy most igenis szinte naponta választania kell: a Papánál akar lenni, vagy marad estére a Mamával? Sajnos, ez egy ilyen helyzet. És ha engem választ, akkor az a feladatom, hogy elmondjam Neki, milyen jó a Mamával, mert az én érdekem is, hogy szívesen menjen majd vissza hozzá. S reménykedem abban, hogy ellenkező esetben a Mama is ugyanezt mondja majd neki.

Ez egy abszurd színház – mi magunk hoztuk a gyermeket abba a helyzetbe, hogy választani kénytelen, ugyanakkor nekünk kell azt mondani Neki, hogy erről szó sincs, hogy a papa és a Mama egyaránt szeretik, és bárhol is van éppen, az a létező világok legjobbika.

Így hát, Kedves Mama, az én véleményem az, hogy egy elvált családban (mindegy, van e új barát vagy barátnő) nem bízhatunk mindent a gyermekre. Be kell látnunk, hogy rossz példát mutattunk neki a válással, ugyanakkor el kell hitetni Vele, hogy az új helyzetben sem kell választania! Persze, egyszer itt van, egyszer ott, de ne gondoljon arra, hogy hol jobb, mert mindenütt kellemes. Csakhogy Minkamanka erre azt mondja, immár hónapok óta, rendületlenül, hogy akkor volt igazán jó, amikor együtt voltunk még. Azért lássuk be, ez nem olyan egyszerű feladat…

Posted in Papa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ezért írjuk



Nem túlzás azt mondani, hogy mostanság a gyermekek számára a „teljes családban” élés számít kivételnek Magyarországon. Szomorú, de így van. Senki sem tudja, hosszú távon mit okozhat ez a lassan, de biztosan felnövekvő gyermeki lélekben, de az azért egyre nyilvánvalóbb, hogy ettől (is) más lesz a világ. És nem jó értelemben. Ez a „blogpárbaj” egy elvált családapa és egy ugyancsak (nem ugyanabból az alomból) elvált családanya aktuális tapasztalatairól szól. Az egyiknek egy (most éppen) hároméves kislánya van, a másiknak egy (még egyelőre) 4 esztendős kisfia. Egymástól függetlenül élik életüket, bár a múltban akadtak közös pontjaik. Ebben a blogban nem lesz szó szörnyűségekről, mert szerencsére a helyzethez képest ki-ki egész jól megvan. De ez csak a látszat. És éppen a látszat az, ami egy kisgyermek számára a legtörékenyebb.