Lehet, hogy tényleg nem volt világos, a legismeret-furdalás dolog, ezért még egyszer nekifutok. Éppen ezekről a megrögzött szokásokról, elvárásokról, családi nyomásról beszéltek, mikor azt mondom, hogy sokszor túl sokáig húzzuk. Azaz pont az ellenkezője történt (és történik rendszeresen) annak, ami a Papa posztban megjelent. Azaz rendszeresen tartunk fenn működésképtelen helyzeteket a fentebb vázoltak miatt, ahelyett, hogy a régi hifit új inputokba helyeznénk, hogy végre jól szóljon. Háromszoros hurrá a harmadik felhasználónak!
Nem gondolom azt, hogy egy apa az első hónapokban annyira együtt tud lenni a gyermekével, mint az anya, még akkor sem, ha fizikálisan sokat van jelen. És nem csak azért, mert nem ő hordozta a méhében, vagy etette 3 óránként, hanem azért, mert ebben az időszakban az anya szinte eufóriában van, kb. minden gondolata a gyermek körül forog. Míg az apa (még ha az egész napos otthonlét és segédkezés után is) este leballag a kocsmába és legurít egy sört, vagy elviszi műszakiztatni a kocsit, abban a pillanatban átáll az agya az elvégzendő feladatra, és már pörgeti is. (És ez jó!) Viszonylag ritkán látunk a fodrásztól is hazarohanó apát, csak mert a gyerek gellerben rakta tele a pelenkáját. Spirituális szinten az anya és gyermeke kb. hat éves koráig egyek, ennek a megbonthatatlan egységnek az apa részese, de nem tagja.
Az anyagi támogatás kérdése pedig nehéz ügy, és nem azon múlik, hogy anno hogy választottunk. Egy egyébként gavallér férfi simán gondolhatja azt, hogy ha már ezt az életet választottad, akkor old is meg. Persze az amúgy is sóherhez eleve hozzámenni sem érdemes.
És hogy kihez húz ez a gyerek? Szerintem esetfüggő, de bármerre is billen a mérleg, Papa által jegyzett posztban leírt lavírozás tűnik a leghatékonyabbnak. (Néha egyetérteni is lehet J.) Apa és anya továbbra is van, Ő érte. Azonban a családokba belépő új szereplőtől való ágál, szerintem leginkább az ismeretlentől való félelemből fakad. (Most a persze normál eseteket vesszük, nem azt, hogy az új ember a baltás gyilkos.)
Azt gondolom, hogy ha nincs rázúdítva, ráerőltetve a gyerekre semmi, ha tud a saját tempójában barátkozni, akkor könnyedén jól sülhet el a dolog. Nálunk alig egy hónap elteltével Ferkó kérdezte meg: de miért nem alszik itt? Mert a gyerekeknek valahogy ösztönük van arra, hogy a természetesen jó dolgoknak teret engednek, még akkor is, ha érzik a másik oldalról átszivárgó feszültséget.
A gyerek örömmel várja haza, nem az új apukáját, hanem a barátját, aki pazarul utánozza a fegyverek hangját, soha sem nyer dinós kártyában, megsétáltatja Spurit, és annyiszor nevetteti meg az anyukáját, hogy gyanús, hogy stand up komedy-st fogtunk ki. ÉS! Ami nagyon nem mindegy, ugyanakkora lelkesedéssel megy az apukájához, akivel felfedezi a húsevő növényeket, vagy csak bambulják a repülőket, olyan dolgokat csinálnak, ami kizárólag az ő kettősükben létrehozható.
De mi van akkor, ha a szuper új barátot/barátnőt is várja még az előző kapcsolatából egy-két-három gyerek? Hogy működnek az igazi pechwork családok?
Na, innentől lesz igazán izgalmas a történet!
Legutóbbi hozzászólások