Zárójel ()

Én most egy kicsit abbahagynám ezt a kicsináljajobban-játékot. A helyzet ugyanis az, hogy nagyon különböző a Kedves Mama és a mi helyzetünk, sokszor összehasonlíthatatlan. Van, amit irigylek, és van, mi miatt örülök, hogy más malomban őröljük magunkat és gondolatainkat, meg persze mindazokat, akik mellettünk vannak.

Nálunk a helyzet nem sokat változik, látszólag. Nincs új barát, nincs új barátnő, szóval marad a kisvárosi magány-világ. De Minkamanka mamájánál esténként-éjjelente-reggel ott a cumi, amit én így négyéves kor felé erőteljesen haladva már rég nem tartok helyesnek. Meg persze a társaság, a két tesó, az örök nyüzsgés, én meg mindig egyedül fogadom a papa-várban. De szerencsére így is szeret itt lenni, nagy örömömre.

Engem inkább az foglalkoztat, hogy milyen is egy „vasárnapi apuka” helyzete. Persze ez nem egészen pontos meghatározás, hiszen Minkamankát akkor látom, amikor csak akarom, és ez nagyon jó. Meg főleg, amikor ő akar engem látni, és ez elég gyakori. De kérdem én: hogyan lehet normálisan, nem versenykedve viselkedni, amikor azt látom és tapasztalom, hogy a mamánál oly kiváltságokban részesül, amelyeknek a mama anno határozottan ellene volt? Mit lehet ilyenkor tenni?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kénytelen vagyok visszatérni a kezdetekhez: hosszú idő elteltével is úgy érzem, hogy válás után a mamák kiváltságos helyzetben vannak. A papák pedig kénytelenek ehhez alkalmazkodni, így vagy úgy. Bizonyos határokig. Én nem fogok cumit adni a szájába, én nem fogok a boltban az automatából színes cukorkákat venni Minkamankának, amelyben csecsebecse gyűrű van. Mert annak idején közösen nem akartuk, és most azt gondolom, nem szállok bele ebbe a versenybe. Mert nem korrekt, mert nem következetes.
Hát ezek vannak mifelénk. Örülök, hogy a Mama és Ferkó remekül vannak, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy árnyaltabban kellene fogalmazni. Néha az elvált (ott hagyott) papák helyzete nehezebb, annak ellenére, hogy azért továbbra is ők az új Egész egyik fele. És ha ez így van, márpedig, akkor jó lenne ezt is figyelembe venni. Mielőtt mindannyian utat tévesztünk. Hmmm?

Posted in Papa

Ezért írjuk



Nem túlzás azt mondani, hogy mostanság a gyermekek számára a „teljes családban” élés számít kivételnek Magyarországon. Szomorú, de így van. Senki sem tudja, hosszú távon mit okozhat ez a lassan, de biztosan felnövekvő gyermeki lélekben, de az azért egyre nyilvánvalóbb, hogy ettől (is) más lesz a világ. És nem jó értelemben. Ez a „blogpárbaj” egy elvált családapa és egy ugyancsak (nem ugyanabból az alomból) elvált családanya aktuális tapasztalatairól szól. Az egyiknek egy (most éppen) hároméves kislánya van, a másiknak egy (még egyelőre) 4 esztendős kisfia. Egymástól függetlenül élik életüket, bár a múltban akadtak közös pontjaik. Ebben a blogban nem lesz szó szörnyűségekről, mert szerencsére a helyzethez képest ki-ki egész jól megvan. De ez csak a látszat. És éppen a látszat az, ami egy kisgyermek számára a legtörékenyebb.

Nem túlzás azt mondani, hogy mostanság a gyermekek számára a „teljes családban” élés számít kivételnek Magyarországon. Szomorú, de így van. Senki sem tudja, hosszú távon mit okozhat ez a lassan, de biztosan felnövekvő gyermeki lélekben, de az azért egyre nyilvánvalóbb, hogy ettől (is) más lesz a világ. És nem jó értelemben. Ez a „blogpárbaj” egy elvált családapa és egy ugyancsak (nem ugyanabból az alomból) elvált családanya aktuális tapasztalatairól szól. Az egyiknek egy (most éppen) hároméves kislánya van, a másiknak egy (még egyelőre) 4 esztendős kisfia. Egymástól függetlenül élik életüket, bár a múltban akadtak közös pontjaik. Ebben a blogban nem lesz szó szörnyűségekről, mert szerencsére a helyzethez képest ki-ki egész jól megvan. De ez csak a látszat. És éppen a látszat az, ami egy kisgyermek számára a legtörékenyebb.

Legutóbbi hozzászólások