Nevetve nevelni!

Nem tudom, minek ennyit rugózni azon, hogy kié a fontosabb szerep. Én nem vonom kétségbe, hogy a papa is nagyon fontos, csak annyit mondtam, hogy azért a nevelésben a végső szó a mamáé, ha már a gyermek nála van „elhelyezve”. És ez tutter, ezen szerintem kár rágódni. A mama (és barátja, ha van) az, aki több joggal rendelkezik, és ez érvényes szó szerint és átvitt értelemben is.

Az persze természetes, hogy aki többet nevel, az többet is hibázhat – ismerjük, ugye, az ide vonatkozó szólásokat. Ez van. És igenis a mamáé a felelősség nagyobb része, remélem, ez világos ezek után. A mamának kell egyszerre kényeztetni, szigorúnak lenni, nevelni a gyermeket és nevetni a gyerkőccel. A papa ettől még nem lesz mellékszereplő, hiszen amikor a gyerek vele van, olyankor az ő vállán is van felelősség elég. Drukkolunk is, mi, mamák, hogy jól csinálják…

Ezt a „hagyományos család” dumát meg őszintén szólva unom, haladni kell a korral akkor is, ha nem tetszik a trend. Manapság már nem jelenteném ki, hogy család egyenlő papa+mama+gyerekek, mert, amint arról már sok szó volt, a petchwork-családok száma egyre növekszik. És, tetszik, nem tetszik, ennek jegyében kell átalakítani a mi viszonyunkat is a családhoz. Nekem egész jól megy, de ami igazán fontos, hogy Ferkónak is! A kezdeti viharok elcsendesültek, ha nem is egyazon, de szomszédos hajókon utazik mindenki, békés vizeken, és ez nem rossz felállás a gyereknek sem. Még mindig sokkal jobb, mintha együtt maradtunk volna a süllyedő hajón.

IMGP3137

Hát ennyi. Hogy ki hogyan kényeztet, ki mit vesz meg, az szerintem nem olyan fontos, mint ahogyan azt a Kedves Papa gondolja. Nálunk kényeztet mindenki, de ha kell, jön a szigor is. Éppen az arányok felismerésében van mindenki felelőssége.

Én még nem igazán érzem a lazulást a papa részéről, de annak örülök, hogy meglesz a csillagos pegazusa Minkamankának. Mindegy, kitől kapja, a lényeg, hogy az övé lesz. Nevelni, nevetni, ennyi a közös dolgunk, akkor is, ha külön vagyunk egymástól…

Posted in Mama
1 hozzászólás “Nevetve nevelni!
  1. Lévai Marian szerint:

    Az arányok felismerése,hát igen ez fontos!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ezért írjuk



Nem túlzás azt mondani, hogy mostanság a gyermekek számára a „teljes családban” élés számít kivételnek Magyarországon. Szomorú, de így van. Senki sem tudja, hosszú távon mit okozhat ez a lassan, de biztosan felnövekvő gyermeki lélekben, de az azért egyre nyilvánvalóbb, hogy ettől (is) más lesz a világ. És nem jó értelemben. Ez a „blogpárbaj” egy elvált családapa és egy ugyancsak (nem ugyanabból az alomból) elvált családanya aktuális tapasztalatairól szól. Az egyiknek egy (most éppen) hároméves kislánya van, a másiknak egy (még egyelőre) 4 esztendős kisfia. Egymástól függetlenül élik életüket, bár a múltban akadtak közös pontjaik. Ebben a blogban nem lesz szó szörnyűségekről, mert szerencsére a helyzethez képest ki-ki egész jól megvan. De ez csak a látszat. És éppen a látszat az, ami egy kisgyermek számára a legtörékenyebb.