Ki nevel a végén?

Kedves Mama, sajnos válaszát olvasva inkább újabb kérdések merültek fel bennem, de rendben, ha feloldottuk a zárójeleket, akkor „élesben” reagálok. Kényeztetni, elhalmozni, etetni, itatni – ez az elvált papák feladata, mert a tényleges nevelés felelőssége úgyis a mamáé. Komolyan? Csak azért, mert ő tölt több időt vele? Én ezt kicsit másképpen látom, ami persze lehet az én bajom.

Szerintem az a halmozott kényeztetés, amiről a Mama ír, elsősorban a Nagyszülők feladata, és ez rendjén is van. Ők már megérdemlik az „aranyéletet”. A papák és mamák igenis minden körülmények között részt vesznek a nevelésben, felelősségük van, akkor is, ha elváltak, és nem egyforma időt töltenek gyermekükkel.

Egy váláskor amúgyis megborul a hagyományos felállás, de miért kellene azt teljesen feladni? Nem szeretnék az a vasárnapi apuka lenni, aki kézenfogja a gyermeket, és addig eteti-itatja, játszik vele, amíg érte nem jönnek. Tanítani is szeretném, nevelni, felelősséggel. És ebbe nem fér bele a csakazértis kényeztetés, mert ez nem jó a gyereknek (sem).

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Minkamanka számára most is a „szigorú apuka” vagyok, aki persze kényezteti, játszik vele, meséket ír neki és játszik el, táncversenyeket rendez Neki gyertyafényben, barokk zenére, de hazaérkezéskor első a kézmosás, az átöltözés, és nincs olyan együtt töltött nap, hogy ne legyen tanulás, persze az is játékosan. És egyelőre úgy érzem, úgy látom Minkamankán, hogy bírja ezt a stílust.

Abban egyetértünk, hogy elvált szülők esetében nincs már mód és jog beleszólni abba, mit csinál a másik Szülő a gyermekkel. De egyre több a gond ebből, hiszen sűrűbben fordul elő a „bezzeg a mama megengedi!” megjegyzés, amire nehéz reagálni. Szóval szokás szerint én bonyolultabbnak látom a helyzetet, mint a Kedves Mama. Ha Minkamanka panaszkodik, hogy én nem veszem meg a boltban a színes rágót, amit a Mama megvesz, szerintem nem az a megoldás, hogy „jó, akkor én is megveszem Neked!”. Egy négyéves kislány már elég nagy ahhoz, hogy megértse: máshol vannak a határok nálam, és másutt a Mamánál. Szerintem éppen abból lenne a teljes káosz, ha én is minden olyan dologban engednék, amihez anno ragaszkodtunk, amikor még együtt neveltük Minkamankát. És azt gondolom, hogy az ilyen tiltások nem feltétlenül rossz hatást váltanak ki hosszú távon.

De rendben: a csillagos-giccses egyszarvú-képeslapot, ami annyira megtetszett neki a múltkor, megkapja majd a szülinapjára – megmondom a Nagyiéknak, hogy vegyék meg neki. Lám – lazulok, engedek:-)…

Posted in Papa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ezért írjuk



Nem túlzás azt mondani, hogy mostanság a gyermekek számára a „teljes családban” élés számít kivételnek Magyarországon. Szomorú, de így van. Senki sem tudja, hosszú távon mit okozhat ez a lassan, de biztosan felnövekvő gyermeki lélekben, de az azért egyre nyilvánvalóbb, hogy ettől (is) más lesz a világ. És nem jó értelemben. Ez a „blogpárbaj” egy elvált családapa és egy ugyancsak (nem ugyanabból az alomból) elvált családanya aktuális tapasztalatairól szól. Az egyiknek egy (most éppen) hároméves kislánya van, a másiknak egy (még egyelőre) 4 esztendős kisfia. Egymástól függetlenül élik életüket, bár a múltban akadtak közös pontjaik. Ebben a blogban nem lesz szó szörnyűségekről, mert szerencsére a helyzethez képest ki-ki egész jól megvan. De ez csak a látszat. És éppen a látszat az, ami egy kisgyermek számára a legtörékenyebb.