Csak nézek, mint a moziban…

…miközben olvasom papa sorait. Tényleg ennyire nehéz elfogadni a mai világot? Okés, vannak fenntartások a petchwork-családformával szemben. A tény azonban tény, egyre több ilyen van, és nekünk ebben kell megkeresni azt, ami jó (nem kevés ilyen van). Okés, az elvált szülők gyermekeinek több nehézséggel kell szembesülniük, de ha már megtörtént a dolog, minek állandóan ezen vekengeni?

Na de hogy már a mozi sem a régi! Nahát, mindjárt elcsodálkozom magam. Igen, ma már nem a rajzolt filmek korát éljük, hanem számítógépes korszakban vagyunk. Persze mutogathatjuk Bambit és társait, kell is az a gyermekeknek, de itt vannak a modern filmek is, és szerintem ezek között is épp annyi jó van, mint ahogy régen is sok volt a nézhetetlen alkotás. A pingvinkirály, Madagaszkár és a többiek. Én éppen a Thomast tartom rendkívül bárgyúnak, semmivel sem jobb, mint a Pat, a postás.

APingvinkiraly181

Hangosak a mozik? Igen, hangosak, de mindent meg lehet szokni, vagy akkor nem kell moziba járni. Az meg, hogy nem a Bambit adják, meglehetősen természetes – a mozi arra való, hogy bemutassák az új filmeket. (Ennek ellenére, és ez talán az egyetlen, amiben egyetértünk, lehetne tényleg valami retro-sorozat a gyerekeknek is.)

Ízlések és filmek, ugye ismerős, Kedves Papa? Minkamanka nyilván olyan nevelésben részesül, hogy nem kedveli annyira a modern képvilágot – ez azonban nem az ő ízlése, hanem a szülőké, vagy legalábbis az egyik szülőé. Talán ha kevésbé próbálnánk a gyerekre kényszeríteni saját ízlésünket, jobban járna, és végigülné a mozit, nemde?

Szóval, a válaszom annyi, hogy naná, lehet választani a házimozizást, de az sohasem lesz olyan élmény, mint a hatalmas filmvászon, meg a moziban a sok-sok izguló-suttogó-kiabáló gyermek. Mutassunk meg a gyereknek mindenféle, korához illő filmeket, és majd ő eldönti, mi tetszik neki. Az én problémám inkább gyakorlati – a mozijegyek ára. Na, ez valóban okoz nehézségeket a választásban…

Posted in Mama
2 hozzászólás “Csak nézek, mint a moziban…
  1. andrew szerint:

    azért nincsenek régi filmek a mozikban, mert a filmeknek a bemutatásuk után egy-két éven belül lejár a mozis vetítési joga – és ebben az országban nem nagyon akad forgalmazó cég, amelyik fantáziát látna a műsoron tartásukban – és nincsen egyetlen kulturális döntéshozó sem, aki értené és fontosnak tartaná, hogy ezt támogassa is az állam a minőségi kultúra segítése címén (mérőszám-fabrikálás helyett, ugye, államtitkár úr:)

    amúgy nem önmagában a retró-sorozatok/vetítések szervezése lenne fontos, hanem az idő múlása, a közönség és kulturális közgondolkodás reagálása miatt évek, évtizedek alatt visszaigazoltan értékállóvá, időállóvá és így klasszikussá vált filmek mozikban való elérhetőségének biztosítása

    érdekes amúgy, hogy ez a lehetetlen helyzet szinte csak a filmeket (pontosabban a mozikat és az oda szolgáltató filmforgalmazókat) sújtja: mit szólnánk vajon, ha klasszikussá vált regényekhez nem jutnánk hozzá az újrakiadások révén, vagy a régebben született zenéket és színpadi műveket nem tartanák repertoáron a zenakarok és színházak…
    a DVD-megjelenés és a legális/illegális letölthetőség nem ugyanaz, minthogy moziban lehetőségem van megnézni mondjuk a Keresztapá-t vagy akár valamelyik klasszikus mesét – képzeljük el a lehetetlent:) – a készítésük és bemutatásuk után 40 évvel?

    (az elmúlt hónapban amúgy piacra lépett egy forgalmazó Magyarországon, amelyik lát némi fantáziát a dologban: nekik köszönhetjük az Alien rendezői változatát vagy majd ebben a hónapban az Egy nehéz nap éjszakájá-t… szurkolok nekik és kicsit féltem is őket)

    a mozi meg a filmek és nem csak az ÚJ filmek bemutatásának helye…

    • bimba szerint:

      Tökéletes hozzászólás, remélem, mások számára is érthető… Aki hallja, adja át:-)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ezért írjuk



Nem túlzás azt mondani, hogy mostanság a gyermekek számára a „teljes családban” élés számít kivételnek Magyarországon. Szomorú, de így van. Senki sem tudja, hosszú távon mit okozhat ez a lassan, de biztosan felnövekvő gyermeki lélekben, de az azért egyre nyilvánvalóbb, hogy ettől (is) más lesz a világ. És nem jó értelemben. Ez a „blogpárbaj” egy elvált családapa és egy ugyancsak (nem ugyanabból az alomból) elvált családanya aktuális tapasztalatairól szól. Az egyiknek egy (most éppen) hároméves kislánya van, a másiknak egy (még egyelőre) 4 esztendős kisfia. Egymástól függetlenül élik életüket, bár a múltban akadtak közös pontjaik. Ebben a blogban nem lesz szó szörnyűségekről, mert szerencsére a helyzethez képest ki-ki egész jól megvan. De ez csak a látszat. És éppen a látszat az, ami egy kisgyermek számára a legtörékenyebb.