A valóság árnyalatai

Nekem kicsit olyan az egész, mintha egy nagy falnak nyomnám a szöveget, amiről minden visszapattan. De mindegy, úgyis országszerte ütköznek a liberális meg a konzervatív (vagy inkább azoknak tartott) vélemények, hát akkor itt miért ne?

Ez a petch-work család nagyon jó kis buli. Tudom, lehet jó a sima család is, de ha egyszer ez van, akkor ezzel kell együtt élni, amint azt már párszor elcsacsogtam itt. Ferkó roppant módon élvezi az életét, és nekem ennél több nem kell, pláne nem nyavalygás arról, hogy lehetne jobb is. Persze, lehetne. Meg rosszabb is. Széles a paletta, sok mindennel találkozik, és hálistennek senki sem erőlteti rá a saját mániáit, csak annyira, amennyire ez elkerülhetetlen.

Én az idő haladtával úgy veszem észre, hogy ha sikerül az elvált szülőknek valamiféle csendes megegyezésben élni és élni hagyni a másikat, plusz becsúszik egy új pár, akkor ez kifejezetten fejlesztően hat a gyerekre. Persze lehet, hogy csak Ferkó ilyen „alkalmazkodó zseni”… Mindenesetre nem érzem, hogy bárkinek is áldozata lenne, sőt – mindenkivel szívesen van, mindenkit vár, és mindenkihez őszinte lelkesedéssel közeledik a családban. Én pár éve még nem is reménykedtem abban, hogy ez ennyire jó is lehet, persze ehhez kellett a távolságtartó békülés az apával, no meg a barát egyénisége. Na jó, egy kicsit én is, meg a nagyszülők, meg a tesó, szóval a hagyományos tagok is.

P1030410

És én azt vallom, hogy egy 4-6 éves gyerek már nagyon is tudja, hogy a jó meg a rossz együtt vannak ott mindenben és mindenkiben, így aztán feleslegesnek tartom ezek állandó elválasztásának hangsúlyozását. Nem akarom azzal nyomasztani őt és magamat meg mindenkit, hogy akkor most ha tévézünk, az valójában rossz, viszont ha olvasunk, az jó. Merthogy mindkettő lehet jó is, rossz is, alkalom kérdése. Ferkó éppen ettől olyan, amilyen, tanulja a jót meg a rosszat, miképpen minden ember, és szokja, próbálgatja az árnyalatokat.

A minap például azt kérdezte, hogy minden indián jó e. Perszehogy nem, de minden cowboy sem olyan, mint Old Shatterhand. És éppen ebben látom a lényeget, hogy semmi sem fekete vagy fehér, hogy ne ossza be magának a világot két térfélre. Mert a mesék sem erről szólnak. Szerintem. Uff.

Posted in Mama

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Legutóbbi bejegyzések

Ezért írjuk



Nem túlzás azt mondani, hogy mostanság a gyermekek számára a „teljes családban” élés számít kivételnek Magyarországon. Szomorú, de így van. Senki sem tudja, hosszú távon mit okozhat ez a lassan, de biztosan felnövekvő gyermeki lélekben, de az azért egyre nyilvánvalóbb, hogy ettől (is) más lesz a világ. És nem jó értelemben. Ez a „blogpárbaj” egy elvált családapa és egy ugyancsak (nem ugyanabból az alomból) elvált családanya aktuális tapasztalatairól szól. Az egyiknek egy (most éppen) hároméves kislánya van, a másiknak egy (még egyelőre) 4 esztendős kisfia. Egymástól függetlenül élik életüket, bár a múltban akadtak közös pontjaik. Ebben a blogban nem lesz szó szörnyűségekről, mert szerencsére a helyzethez képest ki-ki egész jól megvan. De ez csak a látszat. És éppen a látszat az, ami egy kisgyermek számára a legtörékenyebb.