Igen, a változatosság gyönyörködtet. Ezt felnőttek és gyermekek egyaránt tudják, érzik. Csakhogy van a változatosság, és vannak a változások. A változás az egyetlen állandóság az életben, mondták régi bölcsek. De nem biztos, hogy mindig kellemes, gyönyörködtető, mint a változatosság. Azt hiszem, a szülők és nagyszülők feladata éppen a változatosság biztosítása, és a változások mögötti állandóság éreztetése a gyermekkel. Ha ezt elfogadjuk, máris van egy közös nevezőnk.
Minkamankának először ahhoz kellett hozzászoknia, milyen is egy család: papa, mama, gyerekek. Csupa szív, szeretet. Ez, azt hiszem, nagyon tetszett neki. Minden nap más, csupa szemet s szívet gyönyörködtető változatosság. Aztán jöttek a veszekedések, azt hiszem, a változatosságnak ez a formája nem nyerte el tetszését. De hát ilyen az élet, veszekszenek a testvérek, és veszekszik a mama meg a Papa is. Végül is ez van, ezek szerint ez is az élet része. A tesók még ütik is egymást, a Papa meg a Mama ezt sohasem teszi. Ez is valami. Változatosság, mely hol gyönyörködtet, hol csodálkozásra késztet, hol inkább félelmet kelt.
És aztán jött a változás is: Mama elköltözött, és az eddigi közös családi programok elvesztek valahol. Néha a Mama viszi Minkamankát a kisházba kertészkedni, aztán a Papa megy gombászni vele. De együtt már alig vannak. És látszik Rajta, hogy érzi: ez már valami egészen másról szól, mint a változatosságról. Ez már valami más, nem gyönyörködik, nem csodálkozik, nem fél, csak kérdések vannak benne, amelyeket nem tud megfogalmazni, csak a saját kis világában. Persze, tapasztalat ez is, felkészíti az életre. Nem hiszem, hogy közvetlen következményei vannak egy válásnak, de abban csaknem biztos vagyok, hogy óriási hatással van a gyermeki lélekre. A mi feladatunk ilyenkor az, hogy a változások mögött éreztessünk Vele egyfajta állandóságot is. És ez nagyon nehéz.
Tavaly még Mamával, Papával és a tesókkal volt a tengerparton, idén a Papával és a két nagyszülővel. Aztán irány a Balaton a Mamával, meg a tesókkal, meg a másik nagyszülőkkel. Nem gondolom, hogy Neki így a legjobb, de ez van, ezt kell megszeretnie, ezt kell megszerettetnünk Vele. Hogy egy hagyományos családon belüli változatosság egészen más, mint a válás utáni, megváltozott világban. És hogy ennek is megvannak a hétköznapi csodái és ünnepi pillanatai.
Minkamanka most épp a mamával meg a tesókkal nyaral, és van időm ilyesmiken gondolkozni. Arról jutott mindez eszembe, hogy Mama azt írta, talán ez Ferkó legszebb nyara. Nos, én nem hiszem, hogy egy gyermeknek bármi is szebb lehet annál, mint amikor együtt volt a család, de azzal egyetértek, hogy mindig törekedni kell arra, hogy a lehető legszebb legyen Neki a világ – a körülményekhez képest. Egyetértek azzal, hogy nem kell túlborongani a dolgokat, hiszen így alakultak, késő a bánat – de azért a túlzott optimizmus is megárthat néha…
Mellesleg Minkamanka nemrég azt mondta, új frizurát szeretne. Eddig nagyon büszke volt hosszú királykisasszony-hajára, még rövidíteni sem engedte, ezért igencsak elcsodálkoztam. Megkérdeztem, miért jutott eszébe. Töprengve nézett, aztán azt mondta: mert minden más. Jó lenne, ha képes lennék ezt lefordítani felnőtt-nyelvre… Vagy mégsem? Változást szeretne vagy változatosságot inkább? Visszatérni egy világba, melyből kikerült, vagy találni egy újat, ami legalább olyan állandó lehet a számára? Vagy? Mi a Mama-blog aktuális tippje?
Legutóbbi hozzászólások